76 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója
|Hetvenhat éves korában szombat reggel elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.
A család tájékoztatása szerint a futólegenda hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Monspart Saroltát tavaly március 31-én javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, azután, hogy az olimpiai aranyérmes úszó, Székely Éva február 29-ei halálával megüresedett egy hely a tizenkettőből.
Monspart Sarolta 34-szeres tájfutó magyar bajnok volt, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím.
1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.
Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük.
(Kiemelt kép forrása: MTI – Koszticsák Szilárd)