7 éves korából mutatott gyerekkori képet Dwayne “The Rock” Johnson: ég és föld a különbség mostani önmagához képest
|Dwayne “The Rock” Johnsonnak megheletősen változatos gyerekkora volt: Kaliforniában született Ata és Wayde Bowles fiaként. Hawaiin, Honoluluban nőtt fel, de rövid ideig élt Új-Zélandon, Aucklandben az édesanyja polinéz családjánál.
A 11. évfolyamot már a pennsylvaniai Bethlehemben kezdte meg. Itt kezdett el futballozni és az atlétikai csapat tagja is volt. Később Floridába költözött, ahol teljes ösztöndíjjal felvételt nyert az egyetemre. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével.
1995-ben kriminológia és fiziológia szakon fejezte be az egyetemet. Ezután úgy döntött, hogy apja Rocky Johnson és nagyapja, Peter Maivia nyomdokaiba lép, és birkózó lesz, aztán mégsem így alakult.
2001-ben debütált a mozivásznon A múmia visszatérben. A Skorpiókirály című film első forgatási napja után a rendező született akcióhősnek nevezte, mondván, hogy “Ez a fickó mindent tud.”
Milyen igaza volt a rendezőnek, hiszen azóta a színészt számtalan kasszasikerben láthattuk viszont az évek folyamán és Dwayne egyike lett Hollywood legjobban kereső hírességeinek.
Vajon ki gondolta volna ezt akkor, amikor ez a gyerekkori kép készült róla? Itt hétévesen látható Hawaii szigetén, Hawaii mintás ingben és a színész saját bevallása szerint kissé elálló fogakkal.
Miből lesz a cserebogár… Tartja a híres mondás. Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!