A zsűri kuncogva nézett egymásra, mikor a csepp kislány közölte: ő akar lenni az új Céline Dion. Aztán megértették:

A kislány a bemutatkozójában elmesélte, hogy ő és húga is Céline Dionról kapták a nevüket.

Ezért lett ő Céline, a húga pedig Dion. Nem meglepő módon a szülők rajongtak a kanadai énekesnőért.

Ám ez a rajongás, a Céline Dion dalok iránti szeretet szépen lassan átragadt a két kislányra is.

Amikor megkérdezték az ifjú versenyzőtől, hogy mikor derült fény a tehetségére, a kislány elmesélt egy történetet:

Épp az autóban ültek és Céline Dion My Heart Will Go On című számát hallgatták.

Ő is elkezdte énekelni a dalt, az édesapa pedig alig akart hinni a fülének.

Addig a pillanatig fel se tűnt nekik, hogy kislányuk ilyen tehetséges, ám onnantól kezdve felkarolták gyermeküket.

A kis Céline olyan előadást mutatott be a közönségnek, hogy az állva tapsolta meg őt.

A zsűritagok is egytől egyig ledöbbentek, mekkora erő tör fel ennek a csöppségnek a torkából.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!