A 23. héten született, az orvos közölte: az életbenmaradási esély egy a millióhoz. A kis harcos azonban nem adta fel:
|A koraszülött baba súlya mindössze 700 gramm volt. A bőre még áttetsző volt, számtalan egészségügyi gonddal kellett szembenéznie. A baba túlesett szepszisen és meningitiszen, amikor a kórház lelkészétől megkapta az utolsó kenetet.
A baba édesanyja azt mondta: “Az orvosok szerint a kicsi esélye arra, hogy életben maradjon 1 volt a millióhoz.”
Hanna Rose az édesanya 25 éves, a párja Daniel Bownes 27 éves. A kisbabájuk 23 hetesen jött a világra. Mindhármuk szeme előtt egy cél lebegett: hogy a kis csöppség életben maradjon.
Hanna azt mesélte, hogy a terhessége problémamentes volt egészen a 23-ik hétig, amikor fájásai lettek. Több napos vajúsád után életet adott a gyermekének, akit meg sem érinthetett, rögtön inkubátorba került.
Mikor már mindenki lemondott a gyerekről, a szülei ott ültek az inkubátor mellett és mesét olvastak neki. Az orvosok ekkor legnagyobb meglepetésükre azt vették észre, hogy a baba állapota javul.

A kis harcos minden problémát legyőzött és csodával határos módon több hetes kezelés után haza is vihették! A baba súlya gyarapszik, már több mint 6 kilós. A kicsi még sok megpróbáltatással kell szembenézzen, mivel a mozgásával is problémák vannak. A szülők mindent megtesznek azért, hogy a kicsi George felépüljön, ehhez számtalan terápiára lesz szükség.

A történetről videó is készült:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: ketkes, fotó és címlapfotó forrása: storytrender.com)