Görög Zita levideózta 6 éves kisfiát, Timont! A kommentelők nem győzik dicsérni a felvételt:
|Görög Zita 1979-ben született, tehát idén már 45 éves, ám ez cseppet sem látszik meg rajta.
A Bródy Imre Gimnázium művészeti osztályának dráma tagozatára járt Budapesten. Ekkor kezdett fotómodellkedni.
Első munkája egy rendkívül rangos felkérés, az AGNES B. bemutató volt Párizsban, Laetitia Castával.
24 országban dolgozott modellként, többek között egy évet az Egyesült Államokban, egyet Olaszországban, fél évet pedig Franciaországban töltött.
Modellkedésének ideje alatt – míg Amerikában volt – szerepelt a Den of Lions című filmben. Nemzetközi sikereit azonban az Underworld és az Underworld: Evolúció című filmekben nyújtott alakításaival érte el.
Élettársa volt Seres Attila koreográfus, akivel a Megasztár forgatásán ismerkedett meg. 2007-ben megszületett Milán nevű fia és 2008-ban Lotti nevű lánya.
A Lottira is kíváncsi vagy, ide kattintva láthatod.
Jelenlegi párjával, a volt futballista Laczkó Zsolttal 2018-ban váltak szülővé, amikor világra jött kisfiuk, Timon.
Ilyen cuki a 6 éves kissrác:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Görög Zita Instagram oldala)