Mikor a kislány kieresztette a hangját a Whitney Houston dalban, mindhárom zsűritag rögtön megnyomta a gombot

Selenay mindössze 14 éves volt, amikor kipróbálta magát a holland tehetségkutató versenyen, a Voice gyerekeknek szóló verziójában, ahol ifjú énekespalántákat kerestek.

A fiatal lány egyáltalán nem könnyítette meg a saját dolgát, ugyanis különlegesen nehéz dalt választott: Whitney Houston I Will Always Love You című slágerét.

Az első pár másodpercben még hallani lehetett, hogy nagyon izgul, olyannyira, hogy éneklés közben el is csuklott a hangja.

Egy perc után azonban, mikor elért a jól ismert refrén részhez, és kieresztette a hangját, nem volt  mese, nem volt további kétkedés, a zsűri mindhárom tagja azonnal megnyomta a gombot, szinte egyszerre.

Onnantól kezdve pedig a kislány mindenkit elbűvölt. Neked hogy tetszik a produkció?

Oszd meg, hogy mások is láthassák!